Újra segélyre várók közé lőttek Gázában – állítják palesztin orvosok
Több mint egy tucat halottról és több száz sebesültről számoltak be. Gázába alig jut segély az emberek éheznek egy nap alatt három csecsemő halt éhen.
Több mint egy tucat halottról és több száz sebesültről számoltak be. Gázába alig jut segély az emberek éheznek egy nap alatt három csecsemő halt éhen.
A világszervezet közleménye szerint 90 ezer nő és gyermek szorul sürgős kezelésre.
Miután az IDF tankjai behatoltak Deir al-Balah városába, állítólag háromszor is megtámadták a szervezet munkatársainak szállását, és ezzel gyerekeket is veszélybe sodortak.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, a fesztivál mondja le az északír zenekar koncertjét. Alábbiakban Kádár Tamásnak, a Sziget főszervezőjének az állásfoglalását közöljük.
Ha nem tartóztatják fel őket, hét napig tart az út.
A lépés gesztus Donald Trump közelgő látogatása előtt.
A kórház intenzív osztályát és sebészetét érte találat, áldozatokat nem jelentettek.
Szaúd-Arábiával közösen terveznek konferenciát az izraeli-palesztin konfliktus kétállami rendezéséről.
Hamdan Ballal filmrendezőt még hétfőn vették őrizetbe az izraeli biztonsági erők.
A Wonder Womant alakító Gal Gadot neve is felkerült a hollywoodi hírességek sétányára, aminek nem mindenki örült.
Több száz áldozattal járó, kiterjedt katonai csapásokkal szakította meg Izrael a két hónapja tartó gázai tűzszünetet. Amíg nincs válasz arra, ki kormányozza és építi újjá a Gázai övezetet, addig esélytelen a tartós fegyvernyugvás. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőnek belpolitikai szempontból is jól jöhet a háború folytatása, miközben az izraeli kormány halogatja a Hamász közel másfél évvel ezelőtti terrortámadásának kivizsgálását.
A legjobb dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat elnyerő No Other Land (Nincs más föld) készítői arra használták a köszönőbeszédüket, hogy felhívják a világ figyelmét a palesztinok ellen irányuló etnikai tisztogatásra.
Hat izraelit adtak át a Hamász fegyveresei, cserébe 600 palesztin fogoly szabadul hamarosan.
A négy áldozat egy anya és két kisgyermeke és egy 83 éves békeaktivista.
Ők voltak a palesztin szervezet legfiatalabb túszai.
A felelősségre vonástól tartva azonnal repülőre ült, és hazautazott.
Sokkolta a világot Donald Trump legutóbbi hajmeresztő javaslata: az USA vegye át a Gázai övezetet, telepítsék ki az ott élő több mint 2 millió palesztint, és varázsolják a tengerparti sávot a Közel-Kelet Riviérájává. Szaúd-Arábia nyomban elítélte az elképzelést, és közölte, palesztin állam nélkül nincs kiegyezés Izraellel. Trump nemcsak az USA eddigi közel-keleti politikájával megy szembe, de a nemzetközi jog védelmezése helyett a hódító zsarnokoknak kedvez.
A terrorszervezet szombaton három izraeli túszt enged el, akad köztük francia-izraeli és amerikai-izraeli állampolgár is.
Nagyszabású hadműveletekbe kezdett Izrael Ciszjordániában, ahol fokozódik a palesztinok és az izraeli telepesek közötti erőszak, ráadásul a palesztin frakciók egymással is véres csatákat vívnak.
A biztonsági erők zavargások esetén urai kívánnak lenni a helyzetnek.